Anyám hívott fel szombat este fél nyolckor, és csak annyit mondott a telefonba, hogy „nincs áram a konyhában, a teraszon meg negyven ember ül”. Húsz perc alatt értem oda. A pult mögött gyertya, a hűtőpultban a saláta, a nagy fritőz kihűlve, a pincérek meg kifelé mosolyogtak, ahogy kell. Apám az udvaron állt a szekrény előtt, kezében a mobil elemlámpával, és próbálta visszanyomni azt a kart, ami harmadszorra sem maradt fent.
A csárda huszonhat éve működik a családban, és a konyhája ennyi idő alatt legalább háromszor alakult át. Először még csak két gáztűzhely volt, aztán jött az elektromos sütő, a második hűtőkamra, a szeletelő, a tavalyi nagy vétel, a légkeveréses sütő. A vezetékek viszont maradtak. Mindig akadt valaki, aki „megoldotta”, és mindig maradt egy hosszabbító, ami félig a fal mellett, félig a padló mentén fut, letakarva egy gumiszőnyeggel.
Aznap este megúsztuk annyival, hogy a fritőzt kihúztuk, és a maradék két órát a nagy sütő nélkül csináltuk végig. Hazafelé viszont már azon gondolkodtam, hogy ez így megint meg fog történni, csak legközelebb talán nem szombat este, hanem lakodalom közben.
Vasárnap reggel leültem a laptop elé, és először nem szerelőt kerestem, hanem azt, hogyan lehet egyáltalán megtudni, mi van a falban.
Így jutottam el a Smart Electric Hungary weboldalára. Ott olvastam el, hogy a VBF villamos biztonsági felülvizsgálat a teljes villamos rendszer szabványossági és biztonsági vizsgálatát jelenti, méréssel és szemrevételezéssel, és szabványos jegyzőkönyv zárja le. Nem javítás, hanem állapotfelmérés. Pont ez hiányzott nekünk huszonhat éve.
Apámat nem volt könnyű meggyőzni. Ő abban a hitben élt, hogy ha valami működik, akkor jó, és ha nem működik, akkor majd megjavítja valaki. A fordulópont az volt, amikor felolvastam neki, hogy a Smart Electric Hungary céges létesítménynél felmérés utáni egyedi ajánlatot ad. Nem kellett vakon aláírni semmit: előbb jöttek, megnézték, és utána mondtak árat.
A felmérés csütörtökön volt, zárás előtt. A kollégájuk végigment az áramkörökön, mért, fotózott, és közben olyanokat kérdezett, amit nálunk addig senki: hány gép megy egyszerre a csúcsban, mikor kapcsol be a hűtőkamra, mi az, amit csak nyáron használunk. A konyhai elosztóról kiderült, hogy két nagyfogyasztó ugyanarra az ágra került, méghozzá két különböző felújításkor, két különböző ember keze nyomán. Ezért csapott le mindig szombaton, amikor mind a kettő ment.
A jegyzőkönyvben a hibák sürgősség szerint sorban álltak. Volt, amit másnap rendbe tettünk, és volt, ami nyugodtan várhatott a téli szünetig. Nekem ez a rangsor volt a legtöbbet érő része az egésznek, mert addig minden hiba egyformán ijesztő volt, és ezért egyiket sem csináltuk meg.
Apám a papírt kétszer olvasta végig, és a második kör után annyit mondott, hogy „ezt kellett volna tíz éve”. A fotók vitték el nála a döntést: a szövegre legyintett volna, de amikor meglátta a képen azt a leágazást, amit ő is takarított el minden nagytakarításkor, elhallgatott. Azóta a jegyzőkönyv ott van a szemlekönyv mellett a pult alatt, és a nyári szezon előtt mindig elővesszük.
Anyám azóta nyugodtabban áll be a pultba szombat este, és ez nekem többet ér, mint bármi. Egy csárdában nem a nagy dolgok viszik el az estét, hanem az, hogy elmegy az áram akkor, amikor negyven ember ül a teraszon, és a kettes asztal éppen a főételre vár. Nálunk ez a VBF villamos biztonsági felülvizsgálat óta nem fordult elő.
Ha valakinek régi épületben van vendéglátóhelye, és minden nyáron ugyanaz a kar csapja le magát, nem a következő hosszabbítót érdemes megvenni. A Smart Electric Hungary kollégái ezt a fajta bizonytalanságot vették le rólunk, és azt hiszem, apám is csak azért nem mondja ki hangosan, mert akkor be kellene ismernie, hogy nem neki volt igaza.