Nem rég megkértek minket, hogy az egyik helyi csárdában a felújító munkálatokban segítsünk be, mivel apám hegesztőmester. Már fiatal koromtól kezdve tanított engem is, úgyhogy egy őszi munkának épp ideális volt dolgozni a csárda hátsó udvarán, különböző fémlemezeket hegeszteni, amiket az étterem a későbbiekben fel akart használni. A konyhához is kellettek ezek a lemezek, meg az újonnan berendezett udvarba is szükség volt hegesztési munkálatokra.
Amikor felkértek minket, megkérdezték, mi mindenre volna szükség. Apám persze azt mondta, csupán a corgon palackokra, amikkel ő hegeszt, mert ő a munkahelyén sem elektromos hegesztővel dolgozott, hanem mindig gázkeverékkel, széndioxid és argon keverékével, ami – mint mondani szokta a téma kapcsán – a leghatásosabb és leggazdaságosabb gázkeverék bármilyen lemezvastagsághoz, mert úgy viszi át őket, akárcsak ahogy a kés áthatol a finom, puha vajon. A csárdás főnöke még rá is bólintott, hogy hát rendben van, ha csak ilyen palackok kellenek, az még van is nála.
Aztán amikor eljött a meló napja, felkészültünk rendesen, vittük a dolgainkat. Amikor odaértünk, összekészültünk, előkészítettünk mindent, és kérdeztük, hol vannak a palackok. Erre a főnök elénk hozott két teljesen másfajtát, mint amiről szó volt. Kiderült, hogy semmit sem értette hozzá, és el is felejtette, hogy pontosan milyet kértünk apámmal, ezért olyat szerzett be, amilyet tudott.
Csakhogy azokkal nem kivitelezhető a hegesztés – mondta apám kissé frusztráltan, mert alázatos és maximalista ember lévén nem szerette az ilyen apró, bagatell hibákat.
Szerencsére nálam volt a mobiltelefonom, és megnéztem, hogy van-e bármi lehetőség corgon palack cserére. És kiderült, hogy van, méghozzá remek lehetőség, mert olyan méltányos áron, amit elmondani is alig lehet. Megállapodtunk telefonon a szállításban – mert ez olyan cég, akik még ki is jönnek neked a palackkal –, és másnap reggelre már meg is hozta a futár a palackokat. A corgon palack csere aztán gyorsan lezajlott, épp ezért csak egy napot késett a munka, hamar belevetettük magunkat a ránk szabott feladatok ellátásába. Motiváló erőnek ott volt az is, hogy a főnök megígérte, hogy ha kész lesz a csárda, meghív minket a megnyitókor egy hatalmas vacsorára, az egész családdal együtt. Márpedig ha van valami, amiért apám rajong – a hegesztésen kívül persze –, akkor azok a jó kis magyaros ételek.
Olyan tökéletes munkát végzett épp ezért, hogy az étteremnek nem volt más választása, mint a világ legtökéletesebb gulyáslevesét elkészíteni válaszul, amikor megnyitott a hosszadalmas munkák és előkészületek után a hely kedvenc csárdása. A legfinomabb borokkal, ételekkel, a legautentikusabb magyar nótákkal ünnepeltük meg a munka gyümölcsét. Ezért imádom a vidéket. Az igazi, hamisítatlan magyaros életérzésért.