Gondolkodtál már azon, hogy milyen nehéz egy olyan nőnek, akinek a méretei nem azonosak a kirakatokban álldogáló bábuk tökéletesen arányos testével? Jó néhány kiló pluszommal én is ebben a helyzetben voltam, de már semmi nem gátol abban, hogy úgy öltözködjem, ahogy szeretnék. Én szeretem a testem és büszkén vállalom pontosan olyannak, amilyen. Szeretek enni is és minden nap boldogan töltöm az időment a kedvenc csárdámban. Úgy döntöttem, hogy nem leszeklelki beteg amiatt, hogy a társadalom rám sulykolja, hogy soványnak kell lenni. A molett divat lehetővé tette, hogy ekkora testtel is kifejezhessem magam az öltözködésemen keresztül.
Már évek óta haza költöztem a szülőfalumban és szabadúszó grafikusként dolgozom. Hivatalosan azért nem, de büszkén szeretem emlegetni, hogy a szomszéd csárda az irodám, mindig ott indítom a napom és ott is fejezem be, közben pedig haladok a munkámmal. Mivel ritkán járok akárcsak a város környékén is, meg kellett valahogy oldanom az öltözködésemet. Túlsúlyos testemmel ez pedig extra kihívásnak számított! Én mindig is adtam a megjelenésemre, és még csak a reggelimért sem ugrok át a csárdába úgy, hogy már ne álljak teljesen készen, akár arra is, hogy az angol királynővel találjam szembe magam.
Erre az élethelyzetre pedig találtam egy szuper megoldást: van egy remek online webáruház, ahonnan a ruháimat vásárolom. Már az első pillanattól nagyon szimpatikus volt a webshop, hiszen hosszabb keresgélés után, ez volt az első, amelyik molett lányok részére is árul ruhákat. Nagyon örültem, amikor ezt megláttam és ezért azonnal úgy döntöttem, hogy megelőlegezem a bizalmamat feléjük. És mennyire jól tettem! A stílusomnak tökéletesen megfelelő ruhákat árulnak, imádom a színeket és az anyagokat, amiket használnak, és minden kollekcióban találok egy-két darabot, ami hónapokig a kedvencemmé válik.
A falu lakói persze mindig csodálják a stílusomat. Mivel nem én vagyok az egyetlen, aki ott tengeti a szabadidejét, vagy épp oda jön ebédelni, így minden nap nagyon sok emberrel találkozom, és szinte minden nap kapok két, három bókot a megjelenésemre. Sokan persze kíváncsiak voltak arra is, hogy honnan vannak a ruháim. Én szívesen megosztottam velük a titkomat, így most már egyre többen rendelünk a webshopról. Annyira jó érzéssel tölt el, hogy sikerült segítenem azzal a szomszédjaimnak és barátaimnak, hogy megismertettem őket egy olyan lehetőséggel, aminek köszönhetően úgy is könnyedén frissíthetjük a ruhatárunkat, hogy nem kell elmozdulnunk kedves kis falunkból. A csárda főnöknője volt a leghálásabb, hiszen ő a kajafoltok miatt még gyakrabban kell ruhát cseréljen, mint bárki más. Annyira hálás volt, hogy kaptam tőle egy rettenetes finom ebédet ajándékba.