Neked is megvan az a pillanat, amikor a nyaralásról hazafele megálltok egy útszéli csárdában ebédelni? Na, mert a mi családunkban ez minden egyes alkalommal megtörtént. Ezért is vágtunk bele a saját csárdánk kialakításába.
Egyik ilyen utazás során vettük észre, hogy a szeretett csárdánk – ahol a legfinomabb pacalpörköltet lehetett kapni- bezárt, és eladóvá vált. Édesapám egy percig sem gondolkodott, meglátta a lehetőséget, és megvette az épületet.
Nem nagyon akartunk változtatni a stílusán, némileg csak egy kis felújításra várt. Felkerestük a régi dolgozókat, akik szívesen visszatértek ide. A szakáccsal egy új étlapot állítottunk össze. A hangsúly természetesen a magyar ételeken volt. Nem hagyhattuk ki a sorból a cigánypecsenyét sem, elmondása szerint régebben az erre járóknál ez volt a nagy kedvenc.
Eleinte féltünk, hogy mi lesz ebből, de szép lassan összeállt minden, és hamarosan a nyitás előtt álltunk. Nagyon nagy hangsúlyt fektettünk a reklámozásába, hogy az utazók tudják, hogy létezik ez a hely.
Én például szórólapokat készítettem el a Color nyomda csapatával. Egy barátnőm ajánlotta ezt a céget, a tapasztalatai alapján mindig őket kéri fel ilyen esetben. Alaposan szétnéztem a weboldalon, azon belül is Szórólap nyomtatás – Nyomdai termékek | Color Nyomda részlegen.
A leírtak alapján egy jó információs vagy hirdetési célú szórólap vonzza a tekintet, egyértelmű, világos kifejezés módja érthető, felkelti az érdeklődést, cselekvésre buzdító tartalommal bír. A legtöbb esetben kulturális rendezvények promózására használják, de kiváló eszköz egy új brand beépítésére a köztudatba, aktuális akciók reklámozására. Ez a hirdetési felület a célközönségen túl is széles réteghez eljuthat, ezáltal új ügyfeleket tud bevonzani.
Egy jó szórólap mindenképp jól eltalált, érdeklődést felkeltő szöveget tartalmaz, figyelemfelkeltő színvilággal rendelkezik, stílusos logója van, jól látható rajta a kapcsolatfelvételi adatok. Ezt a fajta reklámot szinte mindenki ismeri. Hagyományos, mégis hatékony.
Több típusát ismerjük. Beszélhetünk egyoldalas vágottról, két-vagy több oldalas hajtogatottról, perforáltról, biegeltről, szabványosról vagy eredeti méretűről, színesről vagy fekete-fehérről, de akár felületkezeltről is.
Kreatív lehetőségként szóba jöhet a 3D lakkozás, a fóliázás, prégelés, sarok kerekítés, stancolás, biegelés és riccelés. Például a legutolsó esetben ez azt jelenti, hogy előre letéphető részeket tudnak létrehozni a szórólapon.
A Color nyomdának igazából arra van szüksége, ha ezt az opciót választjuk, hogy a megrendelés formája szerinti méretben, minimum 300 Dpi felbontásban, a belívet és a borítót külön fájlban, borítót oldalpárban, belíveket egy fájlban, oldalanként sorba rendezve, 2-2 mm kifutóval, vágójelekkel/passzerjelekkel ellátottan, CMYK színrendszerű, kompozit PDF fájlként, egyedi alkalmazott megoldások esetén biegelés/hajtás/perforációs jelekkel és a rendelt darabszám valamint a határidő feltüntetésével együtt küldjük meg számukra az elképzelésünket.
Természetesen a Szórólap nyomtatás – Nyomdai termékek | Color Nyomda mellett számos más lehetőségek is a rendelkezésünkre állnak. Minden érdeklődő megtalálja a számára megfelelő terméket a választék között. A nyomdai termékek mellett reklámeszközökkel is foglalkozik a cég, például saját molinót, térbetűt, irodai dekorációt is rendelhetünk tőlük.
A cég egyébként 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. A nyomda amúgy 1996-ban alakult két egyéni vállalkozásból. Fő jelszavuk: nyomtatás rövid határidőn belül. Színes és nem színes anyagokkal egyaránt foglalkoznak, arról nem is beszélve, hogy figyelembe veszik az árérzékenységet. Legyen szó nagy vagy kis tételről, egyedi elképzelésekről, a Color nyomda mindig a legjobb minőséget nyújtja.