Vigyázzatok az úton – ha mégis defektet kaptok, akkor MotorTire!

Hát, én nem tudom, hogy vagytok vele, de nekem valamiért hidegrázásom volt a csárdáktól… valószínűleg néhány kiskori élmény miatt, mert sok eseményt tartott ott a család azon része, akiket nemigen szívleltem, de hát mit volt mit tenni, részt kellett vennem ezeken gyerekként – utána pedig, amikor már magam is dönthettem, kerültem a család említett részét is, ahogyan a csárdákat is. De természetesen, hogy a karma kicsit megvillantsa a foga fehérjét, a munkám miatt éppen olyan helyre kellett költöznöm, ahol a munkahelyemre motorommal éppen egy csárda mellett jutottam el a legrövidebb úton – szép az élet, ugye?

Nos, ezzel semmi gond nem is lett volna, minden nap békésen jöttem-mentem. Mígnem beütött a krach… egy defekt formájában. És természetesen nem, nem a munkahelyem előtt vagy a házamtól tíz lépésre, nem, dehogy! Éppen azelőtt a csárda előtt, ahol el kellett haladnom nap mint nap. Nem volt mit tenni, kénytelen voltam bemenni segítséget kérni egy fuvar formájában és mivel új voltam arra, tippet, hogy honnan a fenéből szerezhetek hamar új motorgumit.

Pozitívan csalódtam, merthogy nemcsak fuvart kaptam, hanem remek tippet is hirtelen jött segítőmtől: ő a MotorTire webáruházat javasolta. Elmondta, hogy neki is van otthon egy motorja és évek óta a MotorTire üzletéből vásárol, ahogy sokan mások is az ismerősei közül, eddig igazából mindenki legnagyobb megelégedettségére. Kiemelte, hogy ugyan a MotorTire csapata elképesztően gyorsan dolgozik, és hogyha délután négyig le van adva a rendelés, a kért termék pedig raktáron van, akkor jó eséllyel másnap már megy is vele a futár. Viszont a környéken lakóknak szerencséjük van, hiszen az üzletben személyesen is át tudják venni, ha pedig el tudják vinni az illetékes járművet, akkor a MotorTire vezette autó- és motorszerviznek köszönhetően – előzetes egyeztetés után természetesen – ki is cserélik. Ami a legszebb az egészben, hogy a termékekre minimum egy év garancia jár (vagy több), míg a csere munkálataira fél évet vállalnak, így bárki biztos lehet benne, hogy megéri náluk beruházni bármire.

Természetesen hálálkodtam egy sort a fuvarért, és némileg döcögősen hazajutva ugyan, de magam is megnéztem azt a híres-neves MotorTire oldalt, és azt kell mondjam, hogy nem kellett csalódnom. Rengeteg típusból válogathattam, arról nem is beszélve, hogy egészen szuper árakon! Sőt mi több, akciós szekciójuk is volt, merthogy rendszeresen hirdettek úgynevezett páros akciókat, amely keretében a jónál is jobb áron lehetett hozzájutni a kívánt motorgumikhoz. Mindezt ráadásul egy jól felépített honlapon lehetett megrendelni, ahol egészen könnyen lehetett szűrni a kívánt feltételekre, elvégre azért motorgumi és motorgumi közt is rengeteg a különbség, nem mindegy, hogy milyen vásárol az ember – ráadásul nagy örömömre lehetett használtak közt is válogatni – ugyan most újra volt szükségem, de a jövőre nézve mindenképpen jó volt tudni ezt az infót.

Nos, természetesen kihasználtam ezt a lehetőséget és végül a MotorTire szolgáltatásait vettem igénybe, természetesen a “csárdai” jótevőm segítségét igénybe véve – akivel még első találkozásunkkor számot cseréltünk. A MotorTire-ben szerencsére nekem sem kellett csalódnom, nagyon hamar mehettem a kért motorgumiért és meglepően hamar elintézték a cserét is, motorom odaszállítása is megoldottá vált. Nekik hála nem húzódott sokáig motornélküliségem, és napokon belül újra nyugodtan szelhettem az utakat, immár nagyobb odafigyeléssel – és visszafelé néha meg-megállva abban a csárdában…